Hírek

csütörtök, 10 április 2025 07:34

ISMÉTELT FELHÍVÁS!

ISMÉTELT FELHÍVÁS!

 

Mint ahogy tájékoztattuk a hozzátartozókat, 2023. év októberében felcímkézésre kerültek a Jászapáti Római Katolikus Temetőben lejárt sírhelyek!
203 október 30. napján a Jászapáti Városüzemeltető Nonprofit Kft. honlapján https://jaszapativukft.hu/index.php/hireink Jászapáti Hírmondó újságban, valamint a Jászapáti Római Katolikus Temető hirdetőtábláin kifüggesztésre kerültek azon listák, amik tartalmazták a parcellákat és a szóban forgó sírhelyeket.

Azon sírhelyek, amelyek feletti rendelkezési jog nem került meghosszabbításra, felszámolásra kerülnek az alábbi rendelet szerint:

145/1999. (X. 1.) Korm. rendelet a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény végrehajtásáról, 18. § (5) bekezdés Megszűnik a rendelkezési jog gyakorlása, ha a használati idő meghosszabbítás hiányában lejár, illetve, ha a temetési hely megszűnik.

(5a) * A rendelkezési jog gyakorlása megszűnését követően a temetési hely újra használatba vehető, ha a megszűnéstől számított egy év eltelt és a temető üzemeltetője az újrahasznosítás előtt legalább egy hónappal erről honlapján, valamint a temetőben tájékoztatást tesz közzé. Az egy éven túli időtartamnál, valamint az egy hónapnál hosszabb határidőt szabályzat határozhat meg.

 

Az alábbi sírhelyek rendelkezési joga megszűnt, felszámolásuk elkezdődik 2025. június 01. napja után. Későbbiekben ezen temetési helyek újra használatba vehetőek.

 

Jászapáti, 2025. április 08.

 Jászapáti Városüzemeltető Nonprofit Kft. vezetősége


Az érintett sírhelyek:

 

1.Parcella:

1., 6., 7., 12., 14., 34., 49., 51., 63., 80., 85., 86., 105., 114., 118., 121., 125., 129., 136., 140., 142., 146., 152., 156., 159. sírhelyek

 

2.Parcella:

13/B., 13/C., 45., 58., 61., 67., 69., 71., 99., 111., 113., 120., 125., 126., 132., 133., 137., 141., 143., 155., 180., 182., 195., 209., 210., 219., 224., 230., 232., 241., 243., 246., 253., 256., 257., 264., 266., 268., 284., 290., 293., 303., 305., 315., 324., 330. sírhelyek

 

3.Parcella:

11., 14., 16., 20., 23., 37., 48., 51., 53., 54., 55., 58., 60., 64., 71., 72., 79., 89., 101., 110.,129., 130., 131., 134., 137., 139., 140., 141., 142., 143., 145., 147., 152., 155., 162., 168., 169., 176., 177., 180., 185., 195., 202., 203., 211., 212., 213., 226., 230., 234., 252., 260., 266., 268., 273., 277., 281., 286., 292., 299., 300., 301., 330., 331., 332., 334., 336., 345., 347., 352., 359., 366. sírhelyek

 

4.Parcella:

10., 17., 19., 20., 21., 27., 28., 29., 31., 32., 38., 39., 48., 50., 51., 56., 58., 59., 61. sírhelyek

 

6.Parcella:

1., 3., 6., 12., 13., 17., 18., 19., 20., 23., 27., 29., 32., 33., 36., 41., 44., 46., 48., 49., 52., 53., 58., 59., 60., 63., 69., 70., 71., 73., 74., 75., 81., 83., 84., 85., 86., 87., 90., 94., 95., 96., 97., 103., 104., 106., 108., 109., 112., 115., 116., 117., 118., 119., 120., 121. sírhelyek

 

7.Parcella:

2., 3., 5., 13., 14., 15., 16., 17., 20., 23., 25., 28., 30., 46., 47., 50., 59., 62., 66., 67., 71. sírhelyek

 

  1. Parcella:

3., 8., 11., 15., 19., 22., 23., 28., 29., 34., 39., 43., 52., 55., 58., 62., 63., 70., 73., 74., 83., 87., 92., 94., 95., 97., 98. sírhelyek

 

  1. Parcella:

1., 7., 9., 13., 19., 23., 24., 26., 27., 31., 34., 37., 45., 58., 65., 74., 78., 80., 82., 83., 84., 85., 86.,93., 119., 120., 127., 142., 149., 153., 169., 170., 172., 176., 179., 184., 189., 195., 200., 201., 203., 204., 205., 211., 212. sírhelyek

 

  1. Parcella:

2., 7., 22., 24., 48., 49., 50., 52., 53., 56., 57., 62., 67., 74., 77., 82., 85., 89., 91., 92., 93., 99., 101., 103., 104., 105., 110., 111., 113., 119., 120., 123., 127., 136., 141., 143., 145., 146., 153., 155., 161.,

  1. Parcella folytatása:

169., 174., 185., 201., 209., 216., 219., 225., 229., 231., 238., 240., 245., 248., 249., 250., 254., 258., 263., 271., 276., 282., 283., 284., 287., 288., 294., 296., 300., 303., 307. sírhelyek

 

  1. Parcella:

8., 17., 18., 20., 37., 65., 66., 67., 80., 81., 89., 90., 102., 106., 108., 128., 129., 140., 148., 157., 161., 162., 165., 169., 176., 177., 184., 186., 187., 194., 206., 207., 214., 219., 220., 222., 239., 249., 254., 263., 266., 268., 270., 276., 294., 295., 296., 299., 306., 313., 314., 316., 319., 321., 323., 325., 337., 342., 346., 355., 365., 367., 385., 391., 392., 393., 398., 404., 407., 425., 433., 435., 438., 439., 441., 444., 445., 446., 449., 457., 461., 463., 465., 466., 469., 475., 483., 484., 488., 491., 494., 497., 502., 504., 505., 508., 513., 521., 522., 523., 524. sírhelyek

 

  1. Parcella:

9., 14., 15., 19., 23., 34., 38., 45., 51., 55., 56., 60., 61., 63., 67., 70., 73., 75., 80., 86., 88., 104., 112., 113., 120., 123., 127., 136., 141., 142., 155., 157., 166., 170., 175., 176., 191., 193., 207., 209., 219., 229., 231., 236., 239., 242., 244., 245., 246., 247., 263. sírhelyek

 

  1. Parcella:

4., 7., 11., 15., 18., 20., 25., 27., 28., 29., 34., 36., 39., 44., 51., 55., 82., 84., 102., 110., 119. sírhelyek

 

  1. Parcella:

6., 7., 9., 14., 15., 17., 21., 22., 24., 25., 30., 32., 36., 39., 42., 48., 49., 52., 53., 54., 55., 60., 66., 68., 69., 70., 72., 77., 78., 87., 90., 92., 94., 102., 105., 106., 107., 109., 117., 118., 127., 135., 144., 145., 148., 149., 152., 165., 167., 177., 179., 180., 187., 190., 191., 197., 199., 200., 201., 206., 208., 210., 212., 213., 219., 227., 230., 232. sírhelyek

 

  1. Parcella:

5., 9., 12., 15., 17., 22., 25., 26., 44., 46., 54., 55., 56., 61., 62., 71., 72., 76. sírhelyek

 

  1. Parcella:

2., 5., 10., 11., 12., 16., 23., 32., 35., 40., 42., 43., 47., 48., 50., 52., 53., 54., 57., 58., 60., 61., 63., 65., 73., 74., 77., 80., 81., 84., 90., 91., 93., 97., 99., 103., 104.,

106., 108., 111., 112., 118., 119., 120., 121., 123., 126., 127., 128., 130., 131., 132., 136., 139., 142. sírhelyek

 

 

 

 

 

  1. Parcella:

6., 13., 15., 19., 20., 21., 25., 31., 32., 37., 39., 44., 45., 47., 48., 59., 60., 61., 63., 66., 67., 70., 74., 75., 77., 79., 81., 82., 83., 84., 85., 86., 87., 89., 94., 95., 96., 97., 98., 99., 103., 107., 112., 115., 118., 120., 123., 124., 125., 126., 127., 131., 133., 135., 136., 138., 142., 144., 145., 147., 152., 153., 157., 158., 162., 166., 169., 171., 174., 176., 177., 186., 188., 190., 199., 200., 202., 204., 208., 213., 214., 223., 225., 228., 238., 239., 240., 242., 246., 250., 256., 258., 259., 262., 266., 268., 270., 271., 272., 273., 275., 281., 285., 286., 292., 293., 295., 296., 299., 301., 302., 303., 304., 305., 311., 313., 315., 316., 321., 327., 331., 333., 338., 341., 342., 344., 347., 348., 349., 352., 353. sírhelyek

 

  1. Parcella:

32., 37., 40., 69., 80., 81., 88., 95., 101., 104., 105., 112., 113., 114., 117., 118., 123., 129., 133., 138., 143., 144., 151., 152., 153., 154., 161., 162., 166. sírhelyek

 

  1. Parcella:

8., 17., 19., 30., 34., 36., 40., 42., 50., 53., 57., sírhelyek

 

 

 

 

  1. Parcella:

1., 4., 5., 9., 10., 33., 62., 124., 130., 140., 141., 143., 147., 157., 158., 164., 165., 168., 170., 176., 181., 191., 194., 196., 197., 205., 218., 224., 235., 238., 241. sírhelyek

 

  1. Parcella:

A/1., A/2., A/4., A/6., 2., 3., 12., 17., 21., 25., 27., 29., 36., 40., 43., 45., 46., 50., 51., 56., 61., 63., 69., 70., 71., 73., 80., 84., 85., 86., 92., 98., 107., 108., 109., 114., 126., 127., 129., 130., 131., 132., 134., 176., 180., 212., 214., 217.,221., 222., 223., 234., 235., 239., 243., 245., 252., 253., 258., 261., 263., 267., 268., 276., 279., 281. sírhelyek

 

  1. Parcella:

8., 11., 17., 21., 34., 35., 36., 45., 52., 56., 57., 61., 73., 77., 80., 85., 87., 89., 99., 116., 117., 118., 120., 121., 125., 130., 135., 136., 137., 138., 142., 150., 153., 155., 158., 162., 167., 168., 169., 174., 175., 180., 188., 189., 192., 193., 195., 196., 197. sírhelyek

 

  1. Parcella:

1., 18., 19., 20., 21., 22., 24., 30., 36., 37., 44., 47., 48., 52., 54., 56., 57., 64., 66., 90., 93., 97., 99., 106., 112. sírhelyek

 

 

 

  1. Parcella:

9., 10. sírhelyek

 

  1. Parcella:

1., 2., 3., 7., 8., 11., 14., 17., 20., 26., 45., 49., 50. sírhelyek

 

  1. Parcella:

1., 2., 18., 31., 38., 69., 85., 90. sírhelyek

 

  1. Parcella:

2., 12., 14., 16., 17., 25., 26., 28., 29., 45., 46., 59., 65., 81., 88., 96., 111., 124.  sírhelyek

 

  1. Parcella:

1., 2., 7., 13., 18., 19., 30., 36., 40., 43., 59., 61., 62., 64., 65., 73., 79., 87., 91., 92., 93.  sírhelyek

 

 

  1. Parcella:

10., 15., 21., 24., 34., 39., 56., 63., 64., 67., 71., 72., 75., 79., 81., 83., 85., 86., 90., 100., 102., 104., 110., 112., 114., 120., 126., 128., 129., 137., 139., 140., 148., 151., 153., 159., 160., 162., 167., 168., 170., 171., 178., 183., 185., 190., 193., 199., 201., 202., 214., 216.,

  1. Parcella folytatása:

219., 226., 228., 240., 245., 249., 252., 255., 257., 273., 280., 284., 286., 291., 292., 297., 301., 319., 334., 335., 337., 341., 354., 363., 368., 389., 399., 411., 412., 425., 431., 433., 435., 436., 438., 446., 447., 463., 464., 471., 490., 511., 513., 517., 527., 529., 535., 538., 540., 546., 547., 548., 591., 596., 608. sírhelyek

 

  1. Parcella:

5., 6., 10., 18., 19., 21., 28., 29., 31., 35., 36., 37., 38., 39., 47., 54., 62., 63., 64., 78., 81., 87., 88., 96., 98., 107., 114., 119., 120., 121., 130., 132., 133., 144., 149., 150., 155., 161., 165., 170., 171., 172., 173., 174., 175., 176., 181., 187.,  198., 206., 217., 223., 242., 246., 253., 254., 258., 283., 294., 300., 304., 306.,  309., 314., 316., 324., 331., 335., 353., 357., 360., 366., 371., 379., 381., 383., 384., 399., 401., 406., 407., 408., 417., 425., 427., 429., 437., 443., 444. sírhelyek


hétfő, 30 október 2023 10:42

FELHÍVÁS!

FELHÍVÁS!

Tájékoztatjuk a kedves hozzátartozókat, hogy ebben az évben felcímkézésre kerültek a lejárt sírhelyek!

A sírhely feletti rendelkezési jog meghosszabbítására, illetve adategyeztetésre személyesen a Jászapáti Városüzemeltető Nonprofit Kft. 5130 Jászapáti Gyöngyvirág utca 11. szám alatti irodájában van lehetőség ügyfélfogadási időben:

Hétfő – Szerda – Péntek :  8 - 11 óráig

Kedd – Csütörtök : 13 - 15 óráig

 

Érdeklődni még az alábbi elérhetőségeken lehetséges:

Telefonszám: 57/ 540-350 / 23-as mellék

E-mail : Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Azon sírhelyek, amelyek feletti rendelkezési jog nem kerül meghosszabbításra felszámolásra kerülnek az alábbi rendelet szerint:

145/1999. (X. 1.) Korm. rendelet a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény végrehajtásáról,

(5) Megszűnik a rendelkezési jog gyakorlása, ha a használati idő meghosszabbítás hiányában lejár, illetve, ha a temetési hely megszűnik.

(5a) * A rendelkezési jog gyakorlása megszűnését követően a temetési hely újra használatba vehető, ha a megszűnéstől számított egy év eltelt, és a temető üzemeltetője az újrahasznosítás előtt legalább egy hónappal erről honlapján, valamint a temetőben tájékoztatást tesz közzé. Az egy éven túli időtartamnál, valamint az egy hónapnál hosszabb határidőt szabályzat határozhat meg.

Külön felhívnánk a figyelmet, hogy aki előreváltott sírhellyel rendelkezik és betemetés még nem történt, legyen szíves adategyeztetés céljából felkeresni irodánkat a későbbi kellemetlenségek elkerülése miatt!

                                                  

Jászapáti Városüzemeltető Nonprofit Kft. vezetősége


                 A továbbiakban felsoroljuk az érintett sírhelyeket:

1. Parcella:

1., 6., 7., 12., 14., 34., 51., 63., 80., 82., 85., 86., 102., 105., 114., 118., 121., 125., 129., 132., 136., 140., 142., 146., 152., 156., 159. sírhelyek

 

2. Parcella:

13/B., 13/C., 45., 58., 67., 69., 71., 99., 111., 113., 120., 125., 126., 132., 133., 137., 141., 143., 155., 180., 182., 195., 198., 202., 209., 210., 219., 224., 230., 232., 241., 243., 246., 253., 256., 257., 264., 266., 284., 290., 293., 302., 303., 305., 315., 324., 330. sírhelyek

 

3. Parcella:

11., 14., 16., 20., 23., 30., 37., 40., 48., 51., 53., 54., 55., 58., 60., 64., 71., 72., 76., 79., 89., 101., 107., 108., 110., 124., 129., 130., 131., 134., 137., 139., 140., 142., 143., 145., 147., 152., 155., 162., 175., 176., 180., 185., 187., 195., 202., 203., 211., 212., 213., 226., 228., 230., 234., 252., 260., 266., 268., 273., 177., 281., 283., 286., 292., 299., 300., 306., 330., 331., 332., 334., 336., 345., 347., 352., 359., 366.  sírhelyek

 

4. Parcella:

4., 10., 17., 19., 20., 21., 27., 28., 29., 31., 32., 38., 39., 41., 42., 48., 50., 51., 56., 58., 59., 61.  sírhelyek

 

6. Parcella:

1., 3., 6., 8., 12., 13., 17., 18., 20., 23., 27., 29., 31., 32., 33., 36., 37., 41., 44., 46., 48., 49., 52., 53., 58., 59., 60., 61., 63., 69., 70., 71., 73., 74., 75., 81., 83.,

84., 85., 86., 87., 90., 94., 95., 96., 97., 103., 104., 106., 107., 108., 109., 112., 113., 115., 116., 117., 118., 119., 120. sírhelyek

 

7. Parcella:

2., 3., 5., 13., 14., 15., 16., 17., 19., 20., 21., 23., 25., 26., 28., 30., 46., 47., 48., 50., 59., 62., 66., 67., 71. sírhelyek

 

8. Parcella:

3., 4., 8., 11., 14., 15., 22., 23., 28., 29., 31., 34., 39., 43., 52., 55., 57., 58., 60., 62., 63., 70., 73., 74., 83., 87., 92., 94., 95., 97., 98. sírhelyek

 

9. Parcella:

1., 7., 9., 13., 16., 19., 23., 24., 26., 27., 31., 34., 37., 45., 47., 58., 65., 74., 75., 78., 80., 82., 83., 84., 85., 86., 93., 118., 119., 127., 137., 138., 142., 147., 149., 169., 170., 172., 176., 179., 184., 186., 187., 188., 189., 190., 195., 198., 199., 200., 201., 202., 203., 204., 205., 210., 211. sírhelyek

 

10. Parcella:

2., 22., 48., 49., 50., 52., 53., 56., 57., 62., 67., 74., 77., 82., 85., 89., 91., 92., 93., 99., 101., 103., 104., 105., 110., 111., 112., 113., 119., 120., 123., 127., 136., 141., 143., 145., 146., 149., 152., 153., 155., 161., 169., 174., 185., 201., 209., 216., 219., 225., 229., 231., 238., 240., 242., 245., 248., 249., 250., 254., 258., 263., 271., 276., 280., 282., 283., 284., 287., 288., 294., 296., 300., 303., 307. sírhelyek

 

11. Parcella:

8., 10., 17., 18., 20., 31/A., 37., 65., 66., 67., 80., 81., 89., 90., 102., 105., 106., 108., 125., 128., 129., 140., 148., 153., 157., 161., 162., 162., 165., 169., 176., 177., 184., 186., 187., 189., 194., 205., 206., 207., 214., 219., 220., 227., 239., 249., 254., 263., 266., 268., 269/B., 170., 273., 276., 287., 294., 295., 296., 299., 306., 313., 314., 316., 319., 321., 323., 325., 337., 342., 346., 355., 358., 365., 367., 385., 391., 392., 393., 398., 404., 406., 414., 425., 433., 435., 438., 439., 441., 444., 445., 446., 449., 457., 461., 463., 465., 466., 469., 475., 483., 484.,

11. Parcella folytatása:

491., 494., 497., 502., 504., 505., 506., 507., 508., 513., 521., 522., 523., 524., 363-364. sírhelyek

 

12. Parcella:

9., 14., 15., 19., 23., 34., 38., 45., 51., 55., 56., 60., 61., 63., 67., 70., 73., 75., 80., 86., 88., 104., 112., 113., 120., 123., 127., 136., 141., 142., 152., 153., 155., 157., 166., 170., 175., 191., 193., 197., 206., 207., 213., 219., 227., 229., 231., 233., 236., 239., 242., 244., 245., 246., 247., 250., 259., 263. sírhelyek

 

13. Parcella:

4., 7., 11., 15., 18., 20., 21., 25., 27., 28., 29., 34., 36., 39., 44., 51., 55., 82., 84., 85., 101., 102., 110., 113., 119. sírhelyek

 

14. Parcella:

6., 7., 9., 14., 15., 17., 20., 21., 22., 24., 25., 27., 30., 32., 36., 39., 42., 48., 49., 50., 52., 53., 54., 55., 57., 58., 60., 66., 68., 69., 70., 72., 77., 78., 87., 90., 92., 94., 102., 103., 105., 106., 107., 109., 117., 118., 120., 127., 135., 144., 145., 148., 152., 165., 167., 177., 179., 180., 187., 190., 191., 197., 199., 200., 201., 202., 206., 208., 210., 212., 213., 219., 227., 230., 232. sírhelyek

 

15. Parcella:

3., 4., 5., 9., 12., 15., 17., 22., 25., 26., 44., 46., 49., 54., 55., 56., 61., 62., 71., 72., 76. sírhelyek

 

16. Parcella:

2., 5., 10., 11., 12., 16., 23., 32., 35., 40., 42., 43., 47., 48., 50., 52., 53., 54., 57., 58., 60., 61., 62., 63., 65., 73., 74., 77., 80., 81., 84., 90., 93., 97., 99., 103., 104., 106., 108., 111., 112., 118., 119., 120., 121., 123., 126., 127., 128., 130., 131., 132., 136., 139., 142. sírhelyek

 

17. Parcella:

2., 6., 13., 15., 17., 19., 20., 21., 25., 31., 32., 37., 39., 44., 45., 46., 47., 48., 59., 60., 61., 63., 66., 67., 70., 74., 75., 77., 79., 81., 82., 83., 84., 85., 86., 87., 89., 94., 95., 96., 97., 98., 99., 101., 103., 105., 107., 112., 115., 118., 120., 123., 124., 125., 126., 127., 131., 135., 136., 138., 142., 144., 145., 147., 152., 153., 157., 158., 162., 166., 169., 171., 174., 176., 177., 186., 188., 190., 199., 200., 202., 204., 208., 213., 214., 222., 223., 225., 228., 238., 239., 240., 242., 246., 250., 254., 256., 258., 259., 262., 266., 268., 270., 271., 272., 273., 275., 281., 284., 285., 286., 292., 293., 295., 296., 299., 301., 302., 303., 304., 305., 311., 313., 315., 316., 321., 325., 327., 331., 333., 338., 339., 341., 342., 343., 344., 347., 348., 349., 352., 353. sírhelyek

 

18. Parcella:

4., 10., 16., 32., 37., 40., 69., 80., 81., 88., 95., 101., 104., 105., 112., 113., 114., 117., 118., 123., 129., 133., 138., 141., 143., 144., 151., 152., 153., 154., 156., 158., 161., 162., 166. sírhelyek

 

19. Parcella:

8., 15., 17., 19., 30., 34., 36., 40., 42., 50., 53., 57., 62. sírhelyek

20. Parcella:

1., 4., 5., 9., 10., 12., 33., 58., 59., 62., 124., 130., 140., 143., 147., 157., 158., 164., 165., 168., 170., 176., 178., 181., 185., 191., 194., 196., 197., 205., 218., 224., 235., 237., 238., 239., 241., 244., 245. sírhelyek

 

21. Parcella:

A/3., A/6., 2., 3., 10., 11., 17., 20., 21., 25., 27., 29., 36., 39., 40., 43., 45., 46., 50., 51., 56., 61., 63., 69., 70., 71., 73., 80., 84., 86., 89., 92., 97., 98., 107., 108., 109., 114., 122., 126., 127., 129., 130., 131., 132., 134., 135., 176., 180., 214.,

 

21. Parcella folytatása:

217., 221., 222., 223., 234., 235., 239., 243., 244., 245., 246., 252., 253., 258., 261., 263., 267., 268., 269., 276., 279., 281. sírhelyek

 

22. Parcella:

8., 11., 17., 21., 34., 35., 35., 36., 45., 52., 56., 57., 61., 73., 74., 77., 80., 85., 87., 89., 99., 116., 117., 118., 120., 121., 125., 130., 135., 136., 137., 138., 142., 149., 150., 153., 155., 158., 162., 164., 167., 168., 169., 174., 175., 180., 188., 189., 192., 193., 195., 196., 197. sírhelyek

 

23. Parcella:

1., 18., 19., 20., 21., 22., 24., 30., 36., 37., 44., 47., 48., 52., 54., 56., 57., 64., 66., 68., 69., 90., 93., 97., 99., 100., 106., 112., 116., 117. sírhelyek

 

24. Parcella:

9., 10. sírhelyek

 

25. Parcella:

1., 2., 3., 7., 8., 11., 14., 17., 20., 26., 45., 49., 50., 54. sírhelyek

 

26. Parcella:

1., 2., 10., 18., 31., 38., 69., 85., 90. sírhelyek

 

29. Parcella:

2., 10., 12., 14., 16., 17., 25., 26., 28., 29., 45., 46., 59., 65., 81., 88., 96., 111., 124.  sírhelyek

 

 

 

30. Parcella:

1., 2., 3., 5., 7., 12., 13., 18., 19., 27., 28., 30., 34., 36., 40., 43., 52., 59., 61., 62., 64., 65., 73., 74., 79., 87., 91., 92., 93.  sírhelyek

 

31. Parcella:

10., 15., 21., 24., 34., 38., 39., 56., 63., 64., 67., 71., 72., 75., 79., 81., 83., 85., 86., 90., 100., 101., 102., 104., 110., 112., 114., 120., 128., 129., 137., 139., 140., 148., 151., 153., 159., 160., 162., 167., 168., 170., 171., 178., 183., 185., 190., 193., 199., 201., 202., 214., 216., 219., 226., 227., 228., 240., 245., 249., 252., 255., 257., 263., 264., 273., 280., 282., 286., 291., 292., 297., 301., 319., 334., 335., 337., 341., 344., 354., 363., 368., 389., 399., 411., 412., 425., 431., 433., 436., 438., 446., 447., 463., 464., 471., 490., 496., 502., 511., 513., 517., 527., 529., 535., 540., 545., 546., 547., 548., 557., 591., 596., 608. sírhelyek

 

32. Parcella:

5., 6., 10., 13., 18., 19., 21., 26., 28., 29., 31., 35., 36., 37., 38., 39., 47., 54., 60., 62., 63., 64., 68., 74., 78., 81., 87., 88., 96., 98., 107., 114., 119., 120., 121., 130., 132., 133., 144., 149., 150., 155., 161., 165., 170., 171., 172., 173., 174., 175., 176., 181., 187., 190., 198., 206., 217., 223., 230., 231., 242., 246., 253., 254., 258., 267., 283., 294., 299., 300., 304., 306., 307., 309., 314., 316., 320., 322., 324., 331., 335., 353., 356., 357., 360., 366., 371., 379., 381., 383., 384.,

399., 401., 406., 407., 408., 410., 411., 417., 425., 426., 427., 429., 432., 437., 443., 444. sírhelyek

 

 

 

 



 

 
  • Cím: 5130 Jászapáti, Gyöngyvirág u. 11.
  • Telefon: + 36 57 540 350
  • Email: info@jaszapativukft.hu